Mióta a sajtó felkapta az Úz-völgyi Magyar katonai temetőben lezajlott román soviniszta akciót, kíváncsiak voltunk a miértekre, hogyan is alakulhatott ki ez a helyzet. Mivel tagjaink évek óta járják Erdély hegyeit-völgyeit, idén júniusban felkerestük a temetőt, hogy első kézből tájékozódjunk, ne csak a média ismert félreinformálásaiból lássuk a történetet.Úz-völgyében jártunk
Először nézzünk egy kis történelmet:
Az Úz-völgyi temető nem most került először válságos helyzetbe. Az első világháború után a Mária Királyné patronátusa alatt működő Hősök Kultusza Társaság vállalta fel a karbantartást, de 1940-ben a visszatérő Magyar kormány csak korhadt fakereszteket talált...
Az Úz-völgyi katonai temető létesítése az első világháborús 1916-os és 1917-es katonai összecsapásokhoz kapcsolódik.
Az 1916 augusztusi román kitörés után a monarchia csapatai gyorsan a határon túlra verték az oláh haderőt, de itt már a cári csapatokkal találták magukat szembe. A veszteségek mindkét oldalon jelentősek voltak.
Arról, hogy melyik hadsereg hogyan gondoskodott elesettjeiről és azok elhantolásáról, hagy idézzek Deseő Lajos tábornok harctéri naplójából:
“Január 24. Napok óta egész nyári meleg van, duzzadnak a fák rügyei, gyorsan olvad a hó. Mi mindent rejtegetett maga alatt! – most látom, hogy egész nap járom a hegyeket, a vonalat s az épülő hátsó állásokat.
Sok régi oláh és saját állás van, körülöttük gránáttölcsérmezők, összebogozott drótakadályok, 30 és feles gránáttölcsér majd húsz lépés átmérővel, majd egy félszázad belefér; nem robbant 30 és feles gránát mellett rakásba hordott oláh gránátok, légitorpedók. Papunk most írja össze a régi sírokat, amikből igen sok van. Német sírok szépen megcsinálva fakereszttel, mindeniken most is rajta van az elárvult sisak; még több jeltelen oláh sír, amibe csak be volt kaparva a halott, ezeket próbálták kiásni a farkasok, másutt puskával csontkezükben teljesen felöltözött és felszerelt temetetlen oláh csontvázak, amikről már másodszor olvadt le a téli hó. “
A második világháborúban szintén komoly harcok folytak az Úz-völgyében, mely erődje volt az Árpád vérvonalnak.
Az Úz-völgyébe 1944. augusztus 26-án törtek be a szovjet csapatok, a román átállást követően szinte rázúdultak a magyar határvédelemre. A védelmi rendszer első vonalában, mint elővéd, a 17–18 éves fiúkból álló 11. székely határőr zászlóalj kapta az első csapást. Nagyon sokan estek el közülük. A köves, sziklás talajban nemigen lehetett tömegsírt ásni. Sokukat ott kaparták el – egy ásónyom mélységre –, ahol megtalálták.
Ha a völgyben sétálunk, még ma is láthatók az elszórt kis halmocskák. Sylvester Lajos sepsiszentgyörgyi író-újságíró „Úz-völgyi hegyomlás” című dokumentumfilmjében és azonos című könyvében megrázó erővel számolt be az ott történtekről. A könyvbe természetesen nem kerülhetett bele minden visszaemlékezés, minden riport. Az Árpád-vonalnak nincs még egy olyan völgyzára, amelyről annyi visszaemlékezés gyűlt volna össze, mint az Úz-völgyi „Mátyás király” erődről.
Román árulások, el nem, vagy csak hevenyészve elkapart oláh katonák... Jelöletlen sírt sem kaptak sajátjaiktól, most pedig egy száz éve tűzön-vízen át Magyarok által rendben és becsületben tartott Hősi temetőt akarnak bemocskolni, “ismeretlen román hős” feliratú beton keresztekkel elbitorolni.
A tűzön-vízen át mondatom nem csak túlzás, sokszor életük kockáztatásával őrizték az elesettek emlékét az elmúlt száz évben. Íme egy kis ízelítő a dicső névtelen román hősök leszármazottainak elmebeteg ámokfutásáról:
A Cultul Eroilor bákói szervezet nemrég nyilvánosságra hozott két, 1985-ből származó dokumentumot, amellyel az ott nyugvó román hősök létét szerették volna bizonyítani. Amint más forrásokból kiderül, a két dokumentum egy olyan felmérés részeként keletkezett, amelyre 1984-85-ben került sor, és amely során Románia minden idegen és román háborús emlékművét nyilvántartásba vették. Maria Bucur történész Heroes and Victims (Hősök és áldozatok) c. tanulmányában azt állítja, hogy a felmérésre azt követően került sor, hogy az 1980-as évek elején a hadsereg háborús emlékművekért felelős osztálya figyelmeztette Ceaușescut az Erdély területén található horthysta-fasiszta, azaz magyar emlékművek által hordozott rejtett veszélyre, amely a román állam szempontjából mindenképpen valamiféle konkrét cselekvést igénylő terv kidolgozását sürgeti.
(A patkányt lelőtték, de szelleme úgy látszik él...)
A konkrét cselekvés többnyire lebontással, vagy olyan átalakítással járt, amely nyomán a magyar vonatkozások eltűntek, és csak a román nép háborús áldozatvállalása lett hangsúlyozva. Az említett dokumentum egy listát is tartalmaz, amelyet ha figyelmesen átolvasunk, akkor azt vesszük észre, hogy a nyilvántartásban létező magyar nevek román fordításai. Mivel a dokumentum címe olvashatatlan, mindössze egyetlen szót lehet kibetűzni (propunere – javaslat), az egyszerű logika mentén arra következtethetünk, hogy ez a javaslat arra vonatkozott, hogy ezek a nevek kerüljenek majd az új nyilvántartásba, netán az ott létrehozandó emlékműre, annak érdekében, hogy az áttervezés sikeres legyen. A szülőföldet védők helytállásnak példáját a második világháborús székely veteránok a háború után több mint negyedszázadon át őrizték. Titokban, bár három megye szekuritátéjának megfigyelése alatt voltak, minden év júniusának utolsó szombat-vasárnapján felkeresték a harcok színtereit és virágot helyeztek el a névtelen sírokra. Voltak, akik nem vettek részt ezekben a csoportos látogatásokban, hanem magányos kirándulókként járták végig az Úz-völgyét, de otthon, közel fél évszázadon át dugdosták az ereklyéket, gyűjtötték az emléktárgyakat, dokumentumokat.
Ha már az Úz völgyében jártunk, kicsit jobban körül néztünk és érdeklődtünk.
Volt szerencsénk meghallgatni egy erdélyi hadisír kutató előadását, és a végén elbeszélgetni vele. Nagyon örült hogy meglátogattuk a temetőt és elhelyeztünk egy koszorút Hőseink emlékére. Őszintén meghatotta hogy helyben tájékozódunk és nem a híradások szedett-vedett híreiből akarjuk megtudni az “igazságot”.
Elmondta, hogy az 52 beton kereszt olyan gyorsan és előzmény nélkül került a Magyar sírok mellé, hogy hiába a rendszeres felügyelet, emlékhely ápolás, nem volt idejük reagálni. Kormányunk anyagi támogatása is a román történelemhamisítókat segítette, hisz érthetetlen módon ők kaptak pénzbeli juttatást katonasírok ápolására és rendbehozatalára.
Idén augusztus 26-án is megtartják megemlékezésüket és elhelyezik az emlékezés koszorúit. Ez alkalomból kérik, hogy aki csak teheti menjen el, és mutassuk meg hogy vagyunk még, és nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni, sem halott hőseinket meggyalázni. Örülnek a támogató, biztató üzeneteknek, virágoknak, mécseseknek, az emlékműre ragasztott matricáknak, de most tettek kellenek. Minél nagyobb létszámú jelenlét.
Kérünk mindenkit mi is, hogy ha teheti, augusztus 26-án legyen ott az Úz völgyében és támogassa Erdélyi Nemzettestvéreink harcát.
Kárpát express videó:
